Rózsalevél...

                                                                            
                                         Walter István :  Rózsalevél…

Hallottam egy dalt, mely szíven ütött,

Egy régi emlék belém költözött.

Utoljára ezt sok-sok éve már

Énekelgette az Édesanyám.

A refrén most szívemig ér:

„Rózsalevél, felkap a szél…”

Néhány éve már, eszembe jutott

Felkeresni, hisz régen láthatott.

Kértem jöjjön el egy vacsorára,

Felelnem kellett az aggodalmára:

Nincs semmi baj, csak bennem él:

„Rózsalevél, felkap a szél…”

Hálásan nézett jól esett neki,

Hogy a régi dalt fia énekli.

Csak nézett engem ragyogó szemmel,

Ahogy én néztem őt gyermek fejjel,

Csengő hangja, ha dalra kél:

„Rózsalevél, felkap a szél…”

Jött velem büszkén, karon ragadva

Szorított, ahogy igazi anya.

Bámulva nézett, mikor beszéltem.

Így hallgattam én énekét régen.

A szeme még szinte zenél:

„Rózsalevél, felkap a szél…”

Boldog voltam, hogy boldognak láttam

Hiszen mindig is csak erre vágytam.

Hálás is vagyok a sorsnak ezért,

Mert utoljára foghattam kezét.

Szívembe még nótája él:

„ Rózsalevél, felkap a szél,

    talán sosem látlak!”