A jel

         Walter István:  A  jel

Csak ült a sarokban a ballagó buszon
nyugtalanul bámult a koszos ablakon
Mellette egy asszony nézte szótlanul
vajon miért rágja a körmét oly vadul?

Majd erőt vett rajta a kíváncsisága

Szépen rákérdezett a zavar okára:
Mondja kedves fiam, mi az oka annak,
hogy a szemeiben  ilyen gondok vannak?

A fiatalember csendben elmesélte?
az elmúlt két évét a börtönben élte.
Olyat tett, amivel ezt kiérdemelte,
de szülei előtt roppantul szégyellte.

Most már két év óta nem is látta őket,
hozzá nem utaztak. Szegények, idősek.
Levelet sem írtak, semmit nem üzentek.
Attól félek nagyon, már nem is szeretnek.

Egy hete megírtam mikor szabadulok,
hogyha megengedik, hozzájuk indulok.
Ha visszafogadnak, adjanak egy jelet,
amit majd a buszról biztos észreveszek.

Kicsi házuk előtt áll egy vén diófa,
ha kellek, egy fehér szalag lógjon róla.
Talán így érthető, amiért izgulok.
Vajon meglátom-e a fehér szalagot?

Mert, ha nem látom ott nincs miért leszállnom,

Lehet, hogy örökre el kell tőlük válnom.
Az asszony megkérte cseréljenek helyet,
a fiú helyett ő figyeli a jelet.

A faluba érve messziről meglátta
sok-sok fehér szalag van kötve a fára.
Könnyezve fogta meg a fiúnak vállát.
Most már megnyugodhat, mert szülei várják.

                                               Nélküle biztosan ők lennének árvák,
                                               hiszen az egész fát szalagok borítják!