Fekete eper

                                                                               

                                                                             

Walter István:  Fekete eper

Pyramus és Thisbe egymásba szerettek,
de szüleik miatt társak nem lehettek.

Úgy döntöttek, a lányt egy herceghez adják,
míg el nem jön érte, világtól elzárták.

A fiú párja meg legyen előkelő,
szerintük szerelme könnyen felejthető.

De a két szerelmes ezt el nem viselte,
egymást ezek után még jobban szerette.

Elhatározták, hogy éjszaka kiszöknek,
s a városfalakon túl majd összejönnek.

A találkozóhely egy eperfa lenne,
Hívójele lesz e szép fehér gyümölcse.
A lány ért előbb, bújva nagykendőbe,
dobogó szívvel ült le a fa tövébe.
Ám a sötétből egy oroszlán előtűnt
és a lány emiatt futva elmenekült
a kendője közben leesett a földre,
az állat mérgében ezt jól meggyötörte.

A fiú odaért a találkahelyre,
örömtől erősen dobogott a szíve.
Még jobban dobogott, mikor észrevette,
miként néz ki a lány megtépett kendője.

A nyomok alapján elképzelte tüstént,
hogy a lánnyal milyen szörnyű dolog történt.

Magát hibáztatva kardját elővette,
vére a szép epret vörösre festette.

Később, mikor a lány visszatért a fához,
a sötétben fájó szörnyűséget látott.
A fán már sötétek voltak a gyümölcsök,
a nagy fájdalomtól szinte felüvöltött,
meglátva a fiút, a kendőt, a kardot
és a félreértés szívébe nyilallott.

Hogy a szerelmétől végleg  elválassza
még a halálnak sincs akkora hatalma.
Ekkor megragadta a pusztító fegyvert.

Élettelen testtel érték meg a reggelt.

Eperfa gyümölcse fekete az óta,
két szegény szerelmest ekképpen gyászolva.