2015. szeptember 22., kedd

Csodaszép Magyarország 7.

                                               A Tájház és a premontei kolostor       




 Ócsa.

A község és talán az egész régió legértékesebb műemléke a premontreiek által alapított templom és monostor.
A monostornak ma már csak a nyomai láthatók.
Az építmény a Bélapátfalván található ciszterci apátsági templom mellett az egyetlen hazánk területén épen maradt középkori (latin kereszt alaprajzú) templom.
A bélapátfalvitól eltérően két hatalmas tornya is van.
Az építésekor a vidék mocsaras volt (tízezer éve itt folyt a Duna), ezért legalább tízméteres alapot kellett ásni ahhoz, hogy az épület irdatlan súlyát elbírja.
A köveket Óbudáról hozatták: leúsztatták a Dunán, majd ökrös szekerekkel hordták az építkezés helyszínére.
A felújítást (1994-98) Europa-Nostra díjjal ismerték el, erről tanúskodik a bejárat mellett elhelyezett emlékplakett.
A templom érdekessége, hogy a főhomlokzaton nincsen kapu, ugyanis a mellette épült monostor felé egy oldalkapun keresztül áll összeköttetésben.
A főkapu helyén, kívülről két kőbe vésett arab felirat van: „Juszuf” illetve „Allah akbar!” (Isten hatalmas!) felirattal,  melyek a török hódoltság idején kerültek oda, amikor az oszmánok dzsáminak használták az épületet.
A templomot a református gyülekezet használja.

A legenda szerint a 18. században Mária Terézia úgy rendelkezett, hogy ha a váci püspök be tud jutni az ócsai templomba, akkor az visszakerül a katolikusokhoz, ellenkező esetben a protestáns felekezet tulajdonában maradhat.
A rendeletnek és a püspök érkezésének gyorsan híre ment, s ekkor több ezer protestáns hívő zsúfolódott össze az épületen belül és kívül, hogy a templomukat megtarthassák, így a püspök nem tudott bejutni, dolgavégezetlenül kellett visszatérnie Vácra.

A templom tövében nádfedeles tájházakban a vidékre jellemző házak és berendezéseik tekinthetők meg.
A vidék látnivalókban talán leggazdagabb része az Ócsai Tájvédelmi Körzet részét képező ócsai öregfalu, amely máig megtartotta eredeti településszerkezetét, régi stílusú házait, élő néphagyományait.
Itt még manapság sem ritka, hogy lovas kocsival, vagy népviseletbe öltözött emberekkel találkozunk.
A lakóházban bemutatott, jórészt helyben gyűjtött használati tárgyak, munkaeszközök, ruhák és bútorok a száz, kétszáz évvel ezelőtt élt ócsai emberek mindennapi életét tárják elénk.
Mindenképpen érdemes megnézni a kenyérsütéshez használt eszközöket, a kenyérdagasztót és a búbos kemencét, amely ma is működik. A konyhában levő csikó-tűzhelyet melegítésre és főzésre is használták.
A melléképületben és az udvaron a gazdálkodás eszközei találhatók, melyek közül különösen a mocsaras vidékhez kötődő tárgyak, szerszámok érdekesek.
Ha a kiállítás megtekintése meghozza kedvünket, a kézműves foglalkozások keretén belül magunk is hozzáláthatunk néhány egyszerűbb népi technika elsajátításához.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése