2016. október 6., csütörtök

Csodaszép Magyarország 181. Tardos

Katolikus templom


 Tardos

Csigás márvány

Tardos a Gerecse hegység ölelésében fekvő település.
Tatától Agostyán felé 14 kilométerre fekszik az 1700 lakosú Tardos.
Első írásos említése 1217-ben történt Turdos alakban.
A falut a törökök elpusztították, majd szlovák telepesekkel telepítették újra, akik azonban nem a régi falu helyét választották letelepedésre. Emléktáblába vésték: voltunk, vagyunk, leszünk! A régi Tardos emléke ma már csak az Öregfalu dűlő nevében maradt fenn.
Kőbánya

Határában már a rómaiak idején is bányászták az úgynevezett „magyar  márványt”.
A vas-oxidtól vörös színű mészkő különlegességei a jura időszakból származó ammoniták (csigavonalú lábasfejűek) lenyomatai, amelyek a csiszolás után is megmaradnak.
A vörös márványt igen kedvelte Mátyás király és Beatrix királyné.
Ebből készült a híres oroszlános kút is, amely a visegrádi királyi palota legfelső, ötödik szintjére került.

 

 
Sziklamászó helyek



A község határába eső ősrégi, úgynevezett Tardosi vörös márvány (ami tulajdonképpen mészkő és a magas vastartalom miatt vörös) bányákból már a 12. században is bányásztak. Feljegyezték, hogy Imre király innen szállíttatta a követ. 1487-ben és 1489-ben pedig Beatrix királyné a budai építkezésekhez 42 hajórakomány vörös mészkövet szállíttatott innen Budára.
A visegrádi, a budai és a tatai palota építésekor jelentős mennyiséget használtak fel belőle
A tardosi bányákból most is folyik a kövek bányászata.

Fekete Lajos emlékmű

Az utcaudvaros beépítési szerkezetű faluközpontban található a Kossuth-díjas Fekete Lajos turkológus szülőháza, emlékszobája és a helyi néprajzi kiállítás, annak szomszédságában pedig a TARDOSI FALUMÚZEUM.
Katolikus temploma 1870-ben épült.






Kemencés Fogadó






Tardos közepén található Kemencés Fogadó a községben lakó emberek vendégszeretetének élő szimbóluma: a száz éve is e helyen álló vendéglő kapott korszerű, igényes, ízléses külsőt és belsőt.


Érdekes látnivaló még a faluban a Régi Rádiók Állandó Kiállítása.
Tardos legjelentősebb hagyományos rendezvényei a májusi Hegyen – Völgyön Futóverseny a júliusi Magdolna napi búcsú és a Vörös Márvány Napok, a szeptemberi falunap. A Malomvölgyi-tó egész évben alkalmas a horgászásra. Az Országos Kék Túra útvonala a község mellet vezet. Tardoson a sportvadászatot a Süttői Erdészet szervezi, irányítja.
Az egyik elhagyott bányarész napjainkban hegymászók kiképzését segíti.
A Gorba tetőn sárkányrepülő és paplanernyő felszállóhely található.

Malomvölgyi tó
Kilátás a várból a Major tetőre
Tardosi kálvária


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése