2016. november 8., kedd

Csodaszép Magyarország 198. Bodajk

Mária kegyhely


Bodajk

Szoborpark

A 4000 fős település a Móri-árok egyik gyöngyszeme.
Bodajk a Dunántúli-középhegység második fő vonulatának, a Bakonynak aljában, a Móri-árok peremén fekszik.
Bodajk nevét a tőle ÉK-re fekvő népi nyelven Bodognak (Vértesnek) nevezett hegységből származtatják, s többek között Bodoght, Bodak, Bodaik névváltozatok után a 19. században már a mai alakjában jelenik meg.
A helyiek "Vicces Városnak" is szokták nevezni.
Anonymus a Bodok hegy lábánál vezeti el a honfoglaló magyarok útját.
 (Ha ez nem is felel meg a valóságnak)
Hochburg-Lamberg-Miske  Kastély.

Legfőbb látványossága az 1839-ben épült Hochburg-Lamberg-Miske  Kastély.
A klasszicista stílusú épületet művészeti oktatásra használja a helyi ön kormány-zat, de parkja látogatható.




 
Kálvária, Stációk



A másik fő nevezetesség, a bodajki kálvária 1736-ban készült. A három kereszt, Mária és Szent János evangelista szobra a kálváriadombon áll.
A Kálvária-dombon álló kápolna 1737-ben épült.
A Petőfi utcában 1788-as építésű református templom látható.

Segítő Szűz Mária plébánia

A Kálvária-domb tövében álló Segítő Boldogasszony-templomot 1728 és 1742 között építették.  A 17. századi Mária-kegyképe révén az egyik legrégibb magyar búcsújáróhely.
Az itteni Szent-kútról az a legenda terjedt el, hogy vize hétévenként elapad, majd újraindul. Bodajk szent kútját vallásos tisztelet vette körül, vizének gyógyító erőt tulajdonítottak. A hagyományok szerint többször is elzarándokolt ide Szent István és Szent Imre is, de járt itt Szent Gellért és Szent László király is.
A szentkút melletti barokk stílusú Nagytemplomot 1744-ben Segítő Szűz Mária tiszteletére szentelték fel.
Tófürdő a Kálvária dombbal

Szintén népszerű a Bodajki-tó, amit gyógyforrások táplálnak,
A Kálvária utcában helytörténeti tárlat, a Kossuth utcában népi fafaragásokból álló gyűjtemény, a Kesellő hegyen (egy elhagyott kőbánya területén) pedig szoborpark látogatható.
A közelben van egy sípálya is a téli sportok szerelmeseinek.
2008-ban városi rangot kapott.
Szoborpark





Ifjúsági tábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése