Római katolikus templom |
Bicske
Az első hazai
torony-csillagvizsgáló
Bicske a Budapest–Győr–Hegyeshalom–Bécs
vasútvonalon fekszik élénk vasúti forgalommal. Elővárosi szerelvények kötik
össze Budapesttel,
Tatabányával,
Komárommal és Győrrel.
Gyorsvonatok járnak innen Budapest, Győr, Hegyeshalom,
Sopron,
Szombathely
és Pozsony
irányába. Régen Lovasberény-Székesfehérvár
felől is jártak ide vonatok, ezen a vonalon azonban el van a pálya bontva.
Vasútállomás |
1921-ben a Budapest – Győr
vasútvonalat az országban elsőként villamosították.
A
város az 1-es elsőrendű főút mentén fekszik, ám
központja a régi országút körül terül el.
Első
említése 1306-ból
való, bár a Bicskei családról – a hely akkori birtokosairól – már 1258 óta tudni.
A
közelben fekvő Vértes és Gerecse
hegységek kiváló lehetőséget biztosítottak az erdei munkákra, a mészégetésre és
a kőbányászatra. A mai napig él az erdei munkák emléke egyes dűlőnevekben:
Egyfejszés, Kétfejszés föld.
Batthány Kastély |
A
kistérségi központnak számító, tizenegy-ezres lélekszámú település legjelentősebb
látnivalója a Kossuth utcában álló egykori Batthyány-kastélyhoz kötődik, amely
1928 óta gyermekotthonként működik, de kulturális programok befogadására is
alkalmas.
A
kastély „elődje” Batthyány Lajos nevéhez fűződik, aki 24 szobás kastélyt
építtetett itt 1754-ben.
Később
1799-ben Batthyány Tivadar átalakíttatta, bővíttette, ekkor kapta a mai
formáját.
A
háromszárnyú főúri kastélyban a 64 szoba mellett egy házikápolna is található.
Nagy Károly Mauzóleum |
A
szárnyak közé fogott területen szépen kialakított park eredetileg angolkertnek
épült.
A
kastély nyugati szárnyában pedagógiatörténeti gyűjtemény és Batthyány-
emlékkiállítás látható. A díszteremben Ferenc Józseffel kapcsolatos
emléktárgyakat állítottak ki.
A
település 1737-ben középkori alapokra épült
Katolikus templomát Batthyány József
érsek újította fel 1770-ben.
A
Hősök terénél álló klasszicista Batthyány Mauzóleum szomszédságában hazánk
egyik legkorábban épített Torony-Csillagvizsgálója áll.
A
matematikus és csillagász Nagy Károly a Batthyány család támogatásával
végezhette itt kutatásait.
Bicske
1986. január 1-jén
kapott városi rangot.
Csillagvizsgáló |
Nevezetességei
Római
katolikus templom és plébánia (barokk,
1770)
Batthyány-kastély
Nagy Károly által épített csillagvizsgáló
(19. század)
A háromtornyú csillagda, melyhez egy
többszintes épület is (könyvtár és egyéb szobák számára) tartozott. A tornyok
mindegyike nyolcszög alapú volt, tetejükön rézkupola választotta el a távcsövet
az égbolttól.
A 19. század közepén épült torony mindmáig várja méltó hasznosítását.
Nagy Károly mauzóleum.
A mauzóleumot Batthyány Kázmér költségén, Nagy Károly, öccse emlékére
emeltette.
Épült 1847-ben, Pollack Mihály tervei szerint, klasszicista stílusban.
A kápolna földszintes, két oldalszárnnyal.
Emlékkő (2006) |
Gratulálok. Szépen összeszedett ismertetés. (Nem túl hosszú, így az olvasó nem veszíti el érdeklődését.)
VálaszTörlésTovábbi ilyen színvonalas munkát kívánok! Szeretettel: Edit