2016. november 1., kedd

Csodaszép Magyarország 194. Sukoró

Sukorói templom


Sukoró

Ingókövek

Sukoró Fejér megyei község a Velencei-tó északi partján, az M7-es autópálya mellett a Gárdonyi járásban.
Az alig 1000 fős (közigazgatásilag Velencéhez tartozó) település kellemes kikapcsolódást kínál a természetkedvelők számára.
Sukoró nagyközség

A középkorban Sukoró Pákozd után a környék meghatározó települése.
Első fennmaradt írásos említése 1632-ből származik.
Talán innen nyílik a legszebb kilátás a Velencei-tóra, s a faluból érhető el legkönnyebben a Velencei-hegység legmagasabb pontja, a 351 méter magas Meleg hegy.


Ingó-kő

A Velencei hegység számtalan különleges természeti értéket rejt. Elég csak a világszerte is ritkaságnak számító INGÓKÖVEKRE gondolni.
Sukoró nem csupán természeti adottságai, hanem épített értékei miatt is vonzó.





Református templom

A pákozdi csata előestéjén az 1832-ben épült klasszicista stílusú Református templomában mondta el forradalmi beszédét Batthyány Lajos miniszterelnök, s Móga János altábornagy ekkor vállalta el a magyar sereg vezetését.
A hagyomány szerint a miniszterelnök az úrasztalhoz vágta a kardját s ennek nyomai ma is látszanak.



Katolikus templom

Római katolikus templomát a 17. században emelték.
Sukorón járva érdemes ellátogatni a NÉPRAJZI HÁZBA (1863).
A fehérre meszelt parasztházban eredeti berendezési és használati tárgyak idézik fel a 18-19. századot.
2008 óta a község neve az ott tervezett kaszinó-beruházás miatt elhíresült, politikai hívószóvá vált.



Látnivalók
Gyapjaszsák (ingókő)                                                
Angelika forrás

Meleghegyi gránitsziklák
Angelika-forrás
Arborétum
Római katolikus templom (17. században)
Református templom (1832). A pákozdi csata előestéjén (1848. szeptember 28-án) itt tartották a haditanácsot, a fiatal Móga János altábornagy vezetésével. A vita hevében az 1805-ből származó úrasztalra „helyezte” a kardját, mellyel ma is látható sérülést okozott.
Vendégház
Néprajzi Ház                        


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése