Don Carlos

                                                                      

Walter István:   Don Carlos

A király éjfélkor, elszánt kemény arccal

Fején páncélsisak, a kezében karddal

A palota rideg, sötét folyosóján

Vonult végig, s bement a fia ajtóján.

A királyt egy titkos küldöttség kísérte.

A fiút a vizit váratlanul érte.

Ő volt az örökös, reményteli herceg,

Ezért is lepte meg ez a fura helyzet.

És a király szólott – s nem, mint apa mondta –

Vegye tudomásul, hogy mostantól foglya.

Ablakokat, ajtót, mindent bedeszkáztak

Sőt az ajtó előtt még őrök is álltak.

Tilos, hogy fiához bárkit engedjenek

Azt is megtiltották, kaphasson levelet.

Intézkedés után a király távozott.

A fiával utoljára találkozott.

A herceg nem soká bírta a rabságot,

Félév múlva meglátta a másvilágot.

De mi váltotta ki ezt a nagy királyból,

Hogy így szabadult meg egyetlen fiától?

Hisz a király gazdag, egyedül őrködött

S uralkodott régen a fél világ fölött.

Már az apjáról is az a mondás maradt:

„A birodalmában nem nyugszik le a nap!”

Első felesége szülte ezt a fiút.

Szülés után elment, nem sokkal élte túl.

Ezután elvett egy idősebb királynőt,

Négy év múlva utód nélkül itt hagyta őt.

A francia király lánya következett,

Aki fiával egy időben született.

És az adott okot néhány feltevésnek,
Hogy a fiatalok tán egymásra néznek.

A feltételezést jogosnak hihette,

Mert a fiú volt férjéül kiszemelve.

Még olyan hírek is láttak napvilágot,

Miszerint a fiú ellenséghez állott.

Ezek jutottak el a király fülébe.

Emiatt ő őrizet alá helyezte.

            Így írta le ezt az ismert Schiller dráma

            És így dolgozta fel Verdi operája.

Az igazság ellenben teljesen más volt.

A fiú nem olyan,  mit a két mű vázolt.

Kis termetű, vékony és felhúzott vállú,

És még púposnak is látszott ráadásul.

S ha még hozzávesszük a beszédhibáját,

Nem hódíthatta meg francia királylányt.

Aki egyébként is a férjét szerette,

Szerelmükből neki a két kislányt szülte.

A herceg egyébként nemcsak furcsa alkat,

Az uralkodásra sosem volt alkalmas.

Siheder korában lezuhant a lépcsőn,

Cselédlányt kergetve, nem herceghez illőn.

Megsérült. Emiatt eltávolították

Műtéttel koponyája egy darabját.

Ezután szeszélyes és kicsapongó lett.

Utcán a sétáló lányokkal kikezdett.

Egyszer szűkre szabott csizmáját megfőzte,

A csizmadiával ezt meg is etette.

Gátlástalansága arra is késztette,

A tanácsnokokat csúnyán sértegette.

S hogy nem vezethette a sereget harcba,

Tőrrel támadt rá a herceg parancsnokra.

A „szörnyeteg” Fülöp királynak esete,

A mi legendánkba sehogy sem fér bele.

Hisz fia, Don Carlos, a halálos ágyán,

Hívatta az apját, békülni akarván.

Sajnos a hívást csak nagyon későn kapta,

Végső áldását így későn is adhatta.