Walter István A Duna
Szegeden
A főtisztelendőt, Grúber úrnak
hívták,
Egy nap, délelőtt a Tisza-parton sétált.
Látja ám egyszer csak - nem
tudta mi végett,
Hogy a part mellett sokasodnak a
népek.
Az ötlött eszébe: ez nem volt
szokásuk!
Mire kíváncsiak? Közelebb ment: lássuk!
Megkérdezi tőlük, hogy mit
szemlélődnek?
Mutatják, hogy ott jön, - „nem
tudjuk mi löhet!”
Hát egy csoda úszott felfelé a
Tiszán,
Mintha hajó lenne. De ugyan mért
pipál?
Ráadásul pedig nem vontatja
senki.
Ez már a főtisztelendőt is
érdekli.
Olvasott férfi volt, tudta miről
van szó.
Eltalálta egyből, hogy ez egy
gőzhajó.
Magyarázta is a környező
népeknek
Milyen gépelye van ennek a
szerzetnek.
Az be is durrantott a
magyarázatba,
Így köszönté őket a hajó
tarackja.
A félősebb rácok keresztet
vetettek,
De a kíváncsibbak még közelebb
mentek.
A vidám legények szaladtak a
parton
Versenyt a hajóval, volt, aki
lóháton.
Már látszott a hajón egy
torzonborz férfi,
Aki a part felé kalapját
lengeti.
Látták a népek, hogy nem lehet
akárki,
Mert a hajóból nagy kísérettel
szállt ki.
Grúber úr köszönté nagy
istenhozottal,
S vezette a partra aprólékos
gonddal.
A vendég a parton a sok embert
látva
Mutatja a hajót. „Mit szólnak hozzája?”
Mit is szóltak volna? „Huncut egy portéka!”
„Kapari a vizet, akárcsak a
kutya!”
Grúber úr a grófot – mert a
vendég az volt,
Meghívta ebédre a többi urakhoz.
A szegedi urak, vivátozták
ugyan,
Mert külsőre a gróf nem mutatott
olyan
Gigászi alakot. Vállas ember sem
volt,
És úgy maguk között, kicsit
„csekélyke” volt.
Akkor hitték csak el, hogy igazi
magyar,
Ahogy a messzely bort leöntötte
hamar.
Ezek után bátran hallgattak a
szóra,
Elkísérték eztán grófot a hajóra.
A hajón el is fért kétszázötven
ember,
Tápéig felúszott a hajó ezekkel
A gróf útközben szüntelen
magyarázott.
A parton tízezer ember kendőt
rázott,
Így mutatva ki hallatlan örömét,
Ilyen látvány őket még soha nem
ért.
A hajóút után bejárták a várost
Szeged szépségéből néhány dolgot
látott.
Amiben viszont nem sok öröm
érte,
Kiértek a piszkos, szennyes
piactérre.
Ez bizony eléggé elkeserítette:
Okosabb vón’ ha itt kolompér teremne!
Senki még akkor álmodni sem
merte,
Hogy ez lesz az ország egyik
legszebb kertje.
Ezt a város népe nagyon
megbecsülte:
A padokra bárki, pénzért
ülhetett le!
A parkőr azért lett köztük
„Himnusz bácsi”,
Ne kelljen fizetni, hát fel
kellett állni!
Az időben senki nem gondolta
volna,
Hogy mi lesz egykoron a piactér
sorsa.
Azt meg egyáltalán senki sem
gondolta,
Hogy ez a szép liget a gróf
nevét kapja.
A gőzhajó aznap elhagyta
Szegedet.
S aki levett kalapjával
integetett
Széchenyi István volt, a
„legnagyobb magyar”,
Nevét világszerte megismerték
hamar.
A hajó Duna névre volt
keresztelve.
Így kerülhetett el a Duna
Szegedre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése