Walter István: Még él bennem
Életem fáján az írhatatlan
hajtás
Gyarapítja lelki nedveimet,
A naponta átélt teremtés
csodáját,
Ami megszépíti életemet.
Ifjúkori vágyak megszépült
emléke
Jót tesz az öregkori derűnek,
Bár ott ül egy élet egész
gyötrelme,
Ami miatt sosem teljesültek.
A várva várt nap - ami soha nem jön el -
Még él bennem, ki sem
törölhetem.
Egy csók, ami külön elemzést
érdemel,
S eltéved az ismétlődéseken.
Szomorú lesz a ház és üresnek
látszik,
Hogyha eltűnt belőle valaki.
És ha megtalálunk utána akármit,
Fájdalommal telnek meg napjaink.
Csak pillanatokról szól ez az
élet,
Amiket aztán magammal viszek.
Néha bátran, máskor még
bátrabban élek,
S ha lehet, csak szépre
emlékezek.
Az emlék, akár évekig
rejtőzködik,
De a hegeket viszem magammal.
A felejtést soha nem fogom
keresni,
Ragaszkodom az emlékeimhez.
A múltban nem csak az árnyékra
kell lelni,
Felhasználom jövő terveimhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése